Milan Karafa (1959 - 2011)

A Mester már néhány éve nincs köztünk, de elgondolkodtam, ha most hirtelen betoppana, hogyan reagálna mindarra, ami azóta történt. Mit szólna ahhoz, hogy a halála után a sok önjelölt próféta hogyan vonta kétségbe egykori döntéseit vagy magyarázta félre mindazt a tanítást és tudást, amit átadni igyekezett.

De mit is tanított valójában?

A technika, néhány kombináció vagy kata bárkitől megtanulható. A sok-sok év alatt, amit tanítványként és segédként mellette töltöttem, megtanultam, hogy a karate iránti alázat fontosabb az egónál, mert az igazi tudás csak akkor érhető el, ha önmagunkat háttérbe szorítjuk és nem akarjuk mindenáron ország-világnak bebizonyítani, milyen „nagymesterek“ vagyunk.

Egy év kellett ahhoz, hogy megértsem, miért mosolygott minden őt támadó kritikán és sértésen, miért nem ment bele a szócséplésbe, holott neki volt igaza. Ő szellemileg felért arra a képzeletbeli hegycsúcsra, ahová az őt kritizálók sosem érhettek fel és csak lentről kiabáltak felfelé, saját korlátaikat és komplexusaikat próbálva ezzel leplezni.

Sokan vádolnak azzal, hogy halála után hátat fordítottam a tanításának. Ez egyszerűen ostobaság! Ami a tanítás technikai oldalát illeti, megtanított az alapokra. Egy jó mester csak az alapokat adhatja, a többi a tanítvány dolga. Megtanított viszont gondolkodni, hogy ne papagájként ismételgessem az általa tanított dolgokat, hanem ismerjem fel a kínálkozó lehetőségekből a helyes utat a sok egyszerűbbnek tűnő tévút mellett, és ne a karate illúzióját adjam tovább tanítványaimnak. ÉS MERJEK LÉPNI! Szerencsére nekem megadatott a véletlen (véletlen?) lehetőség, hogy egyszer talán a karate egy magasabb szintjére léphessek. Ennek viszont az az ára, hogy hátat fordítok az olyan sekélyes és felszínes dolgoknak, mint a versenykarate és az ezzel járó népszerűség. Nehéz annyi év gyakorlás után fejet hajtani és elismerni, hogy még mindig csak az alapoknál tartok és ez az, ami a Mester nélkül sosem sikerült volna.

Új mesterem nincs. Tanítóm van, aki tanítványává fogadott, és megfelelő tanácsokkal lát el, hogy mindaz a tudás, amit egykor kaptam ne vesszen kárba, és továbbhaladhassak azon az úton, melyet a Mester jelölt ki számomra.

Sajnos már nincs mellettem, de nekem mindig ő marad a Mesterem, és remélem, onnét fentről is ugyanúgy mosolyog rám, mint egykor itt lenn a Földön.

MESTER, Milan Karafa, nyugodjon békében!

(Horváth Attila)